Hiába lett meg a diploma júniusban, és kezdtem el a mesterképzést levelezőn az ősszel, nem volt jó, valami hiányzott. Hiába esett a választás a levelezőre, mert amellett lehet dolgozni. Bevallom őszintén, nem vetettem bele magam a munkakeresésbe, úgy, ahogy azt a helyzet elvárta volna. Viszont a szabadidő így túl sok volt. Persze akadt hasznosan töltött része is, az angol tanulás. Amiről muszáj megemlítenem, nem csak hasznos, hanem élvezetes is egy olyan tanár oldalán, mint Gyöngyi. Soha jobbat nála! Talán mert nincs is, és nem is kell.
Mindig vonzott, milyen lehet kipróbálni magad a magyar határokon túl. Au-pair lenni, felszolgálni, takarítani, vagy valami egészen mást. De ezek nem voltak összeegyeztethetőek a Népegészségügyi Kar speciális levelezős tanrendjével, ami havi egy hét oktatást takar.
Ám mindezek kellettek ahhoz, hogy eszembe jusson valami más.
Így született meg Az Ötlet.
Mindig ott volt a szemem előtt. Először - és erre csak később jöttem rá - mikor Andrissal találkoztunk 2008 szeptemberében a London-Budapest járaton. New Yorkból repült hazafelé, 3 hónapos nyári munka után. Emlékszem akkor még csak gondoltuk, de jó neki!
Aztán legközelebb mikor Duduról hallottuk ugyanezt, 2009 őszén, és legközelebb egy év múlva, 2010 nyarán, amikor a facebooknak köszönhetően már szinte naponta figyeltem, nincs-e új kép, vagy a blogjában friss bejegyzés.
És ugyanígy figyeltem a háttérben megbújva, ám hatalmas kíváncsisággal tejtesómat, Dorkát, akinek eddig szintén kétszer lehetett része az élményben.
Az utolsó, és mindent vivő, valamit elindító találkozás a Camp Leaders-sel pedig szintén Dórin és Dudun keresztül ért el, a 2010-es nyárról készült promo-filmmel, amit a facebook-on osztottak meg, és az esemény visszaigazolása, ami a 2011-es nyárra toboroz. Egy nyár az USA-ban, egy gyerektáborban.
Mert mi lenne ez, ha nem az igazi, teljes önállóság, önállósodás megtanulása? Mi, ha nem bizonyítás, (életreszóló) tapasztalat? Belépés a sok ajtó közül azon az igazi felnőttek világába, amelyik a legtöbb újdonságot, kihívást rejti magában. És talán a legkalandosabb. Ezt akarom. Magamért, és másokért, másokhoz való hozzáállásomért.
Szóval most jött el az ideje, amikor többet nem hagyott nyugodni. Éreztem, nem is akarom, hogy hagyjon.
A gépezet pedig megállíthatatlanul beindult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése